Nap: 2021.01.13.

Díjak, pályázatok

A MOK B.-A.-Z. Megyei Területi Szervezetének tagi szolgáltatásait eddig számos program jellemezte. Sajnálatos módon a világjárvány miatt a 2020. évre tervezett programjaink nagy része meghiúsult.
Az Elnökség a Területi Szervezet tagi szolgáltatásait újragondolta, melynek eredményeként két díjat alapított, valamint négy tárgykörben pályázati lehetőséget teremtett.

Díjak:

  • Életmű díj (az alapellátásban / járóbeteg-ellátásban / fekvőbeteg-ellátásban évtizedeken át végzett áldozatos és magas színvonalú munka elismerésére)
  • Lojalitás díj (az azonos szakmában és azonos munkahelyen, legalább 40 éven keresztül végzett munka elismerésére)

A díjazandók személyére Területi Szervezetünk tagjai, valamint a megyénkben működő egészségügyi intézmények vezetői tehetnek javaslatot. Tisztelettel kérjük a kollégákat, hogy tagtársaik közül jelöljenek olyan személyeket, akik emberi, orvosi magatartásukkal méltán vívták ki a kollégák és a társadalom elismerését.

Pályázati lehetőségek 2020. évi tevékenységek vonatkozásában:

  • első, vagy második szakvizsga megszerzésének támogatása
  • nyelvvizsga megszerzésének támogatása
  • tudományos tevékenység támogatása
  • rendkívüli szakmai tevékenység támogatása

A pályázati kiírásokban részletezettek szerint várjuk tagjaink pályázatait.

 

Kapcsolódó dokumentumok, nyomtatványok

Megnevezés Letöltés (PDF) Letöltés (DOC)
Életmű díj eletmu_dij_felhivas  
Lojalitási díj lojalitas_dij_felhivas  
Első, vagy második szakvizsga megszerzésének támogatása palyazati_felhivas palyazati_adatlap
Nyelvvizsga megszerzésének támogatása palyazati_felhivas palyazati_adatlap
Tudományos tevékenység támogatása palyazati_felhivas palyazati_adatlap
Rendkívüli szakmai tevékenység támogatása palyazati_felhivas palyazati_adatlap
Hozzájáruló nyilatkozat (Minden pályázathoz kötelező) hozzajarulo_nyilatkozat  
MOK B.-A.-Z. TESZ vonatkozó szabályzata szabalyzat