Nyugdíjas Klubdélután 2018.12.03.

Nyugdíjasok – seniorok klubdélutánja

2018. december 3-án gyűltünk össze a hagyományos adventi találkozónkra.
Elnök úr egyre fiatalabbaknak látott bennünket, és ahogy elnéztem a kedves barátokká vált kollégáimat: igaza lehet. Aktivitást, érdeklődést sugárzó, mosolygó arcok vettek körül.

Együtt örültünk „Nórikánk” Tóth Józsefné kitüntetésének, hallgattuk dr. Hortai Rita kolléganőnk télről, adventről csokorba gyűjtött szépséges szavalatát. Őt követte a hegedűművészként titulált Zsekov Éva Mónika műsora. Ám szavalóművészként, füttyművészként, táncművészként is szólíthatnánk. Lélekemelő műsorában, mintha a szférák zenéje zengett volna.
Egy kollégánkban megidézte a múltat: az egykori bakfis lényének a zenével, a hegedűvel való ismerkedését. Dr. Romhányi Róbert kísérte zongorán. Köszönjük kedves művésznő: úgy éreztük többek és jobbak lettünk a műsora által.

Kedves Titkárunk dr. Székely Annamária visszavitt bennünket a 2018-as közös élményeink, kirándulásaink helyszíneire a vetített képek segítségével. Ezúton is köszönjük lelkes szervezőmunkáját! Finom uzsonna és a várva-várt beszélgetések zárták az összejövetelt.

A seniorok nevében, köszönettel:

dr. Kékes Katalin

Képgaléria megnyitása