Hónap: 2018 június

2018. évi Megyei Orvos Teniszbajnokság 2018.06.16.

2018. Június 16-án szombaton került megrendezésre az idei Megyei Orvos Teniszbajnokság, a szokásos helyszínen, a Szent Ferenc Kórház Miskolci Tenisz Klubban. A verseny időpontja is hagyományosan június eleje, ekkor a kongresszusi időszak lassan véget ér, a nyári szabadságok pedig még nem kezdődnek el. A helyezéseket a női egyes és férfi egyes küzdelmeiben is körmérkőzés döntötte el, ami azt jelentette, hogy mindenki több meccset játszhatott. Hősiesen küzdöttünk, hiszen ennyi mérkőzés lejátszásához nem vagyunk hozzászokva. A párosok mérkőzésein már döntőnek bizonyult a jobb erőnlét és a megfelelő koncentrálás, amit az aktuális ellenfelek mellett időnként egy fűnyíró is tesztelt. Sportszerű küzdelem zajlott ráadásul remek hangulatban, csak biztatni tudom azokat, akik most nem tudtak eljönni, jövőre várunk minden tenisz kedvelőt szeretettel!

Köszönjük a Kamara támogatását, Salamon-Iván Krisztina és Dr. Poncsák Csaba szervező munkáját, és Sasinak a remek pályákat!

dr. Farkas Tamás

Végeredmény:
Női egyéni:
1. Dr. Marázi Judit
2. Dr. Bajáky Zsuzsanna
3. Dr. Mónus Rita
Női páros:
1. Dr. Mónus Rita- Dr. Marázi Judit
2. Dr. Bajáky Zsuzsanna-Dr. Fekete Mariann
Vegyes páros:
1. Dr. Marázi Judit-Dr. Farkas Tamás
2. Dr. Mónus Rita- Dr. Dienes Attila
3. Dr. Bajáky Zsuzsanna-Dr. Poncsák Csaba
Férfi egyéni:
1. Dr. Farkas Tamás
2. Dr. Dienes Attila
3. Dr. Pócsi Tamás
Férfi páros:
1. Dr. Farkas Tamás-Dr. Poncsák Csaba
2. Dr. Ujj Róbert-Dr. Dienes Attila
3. Dr. Pócsi Tamás- Dr. Iszlai Zoltán

A legeredményesebb női játékos díjat Dr. Marázi Judit, a legeredményesebb férfi játékos díjat Dr. Farkas Tamás kapta.

Képgaléria megnyitása

Barangolás Zólyomtól Árva váráig 2018.05.11.-13.

2018. május 11-13. között került megrendezésre a „Magyar várak, magyar történelem a Felvidéken” kirándulás, melyet Zólyomtól Árva váráig történő barangolás formájában tartottunk meg.

A májusi hónap, gondolom mindenki számára kellemes és az a kis májusi zápor – mely rövid időre tarkította az időjárást – nem rontotta el a kedvét senkinek. Az indulás a szokott helyről volt, rövid megállásokkal, mivel új kollégák szálltak fel. Rövid utazás után megérkeztünk Losoncra, ahol egy kis takaros, tiszta város fogadott. Megnéztük a Római katolikus templomot, a Református majolikás cserepes templomot, és a város főterén a betyár szobrát. Sétálva a reggeli szép időben, rátaláltunk egy gyönyörű kis térre, ahol különböző rendezvényeket rendeztek. A városi múzeum épülete is ott helyezkedett el, de kora reggel még zárva volt. A sétálóutcán megakadt a szemünk egy épületen, melyen egy bronz tábla tudatta velünk hogy nagy költőnk, Petőfi Sándor abban az épületben szállt meg. Kellemes meglepetés volt számunkra. Utunk tovább vezetett Zólyom várába, ahol Balassi Bálint született. Zólyom vára, a város főterétől délre, egy kis magaslaton áll. A mai vár az 1370-es években, a tatárjárás után, I. Lajos idejében épült. A magyar királyok vadászkastélyként és nyári rezidenciaként használták. A XV. század közepén, mintegy 20 évig volt itt a huszita csapatok központja, Giskra zsoldosvezér vezetésével. A betörő törökök ellen a Thurzó család erődítménnyé alakította át, két szintet húztak fel, várkapuval erősítették meg, de az olasz gótikus jellegét megtartották és a későbbiekben reneszánsz elemek keletkeztek a vár falain. A törökök sohasem jutottak el Zólyom váráig, katonai jelentősége megszűnt, de fontos események színterévé vált. Nem csak Balassi Bálint születése a várban, melyet bronz emléktábla örökíti meg a vár falán, hanem itt koronázta meg a Zólyomi Országgyűlés Bethlen Gábort is. Épségét a császárhű Eszterházy családnak köszönhetően megőrizte. A kastély termeiben végig sétálva, kiemelkedő a kazettás mennyezett, mely nem kevesebb, mint 78 német-római császárt örökített meg, 15-16 századi mesterek alkotásai, Carravagio, Veronese, flamand festők, illetve gótikus, ortodox ikonok, melyek jelenleg a Szlovák Nemzeti Galéria részét képezik. Kiemelkedő még Lőcsei Pál mester munkássága, a híres Lőcsei Jakab templomoltár díszítő szobrainak másolatai. Nyaranta a Zólyomi vár a turisták kedvelt célpontja, a Zólyomi Várjátékok miatt. Nem mintha most is kevés látogató lenne. Innen indulunk szállásunkra, Rózsahegyre, a Magas Tátrába. A fenyőkoszorú, ami körülvesz, a pisztrángokkal teli víztározó, a friss levegő, a vacsora utáni séta mind kellemes élményt és nyugalmat sugallottak. Nemcsak a felejthetetlen látnivalók, de a szálloda elhelyezése is biztosít lehetőséget kiszabadulni a szürke hétköznapok fogságából és elmerülni a kényeztetésbe.

Második nap sem volt élményekben szegény, mivel Szlovákia legnagyobb turisztikai látványosságát vettük célba, Árva várát. És mint mindig a három nap alatt, most is remek volt a hangulat. A Felvidék legmerészebb vára, az Árva-folyó feletti függőleges sziklabércen magasodó Árva vára 400 éve változatlan formában őrzi a Lengyelországba tartó főútvonalat. A történelmi Magyarország északi határán épült Sasfészek az ország legnépszerűbb látnivalója. Eredetileg gótikus, román stílusú vár. A század végén Csák Máté, majd Károly Róbert és birtokadományként több gazdát cserélt. Határvédő vár, megyeszékhely, Komorowsky Péter rablovag székhelye, aki 25 évig fosztogatja és tartja rettegésben a vidéket. Ennek véget vet Mátyás Király, aki a gróf várait elfoglalja és kiegyezik a vár visszavételéről. Említeni kell Corvin János, Szapolyák, Thurzó fényes korszakát, az Erdődy és Pálfy család 1920-ig lakják a várat. A várnak három szintje van, ha jól emlékszem, több, mint 400 lépcsője, történelmi, folklór kiállítás, vámpír filmek forgatásának a színhelye és tudnék még sok mindent sorolni. Mindezeket hátrahagyva, délután megnézzük az Árvai falumúzeumot. Nagyon érdekes és egyedi volt, a szép idő és a szépséges táj is hozzájárult.

Harmadik nap felvonóval felmegyünk a Malino Brdo csúcsra, melyről csodálatos a kilátás és téli időszakban sípályák várják a téli sportok kedvelőit. Majd Besztercebányára vitt az utunk, oda is a szép idő elkísért. A Mátyás házat, a várnegyedet, a Mária templomot hátrahagyva indultunk hazafelé és szerencsésen meg is érkeztünk. Remélem, mindannyian kellemesen elfáradva és élményékben gazdagon hajtottuk pihenőre a fejünket.

Dr. Orbán Enikő, belgyógyász, háziorvos szakorvos

Képgaléria megnyitása