A Magyar Orvosi Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Szervezetének legidősebb tagja a 96 esztendős Dr. Balassa Miklós szemész főorvos úr. Miklós-nap, valamint a közelgő szeretet ünnepe alkalmából Dr. Csilek András elnök úr otthonában látogatta meg a szépkorú, szellemileg igencsak friss, de fizikailag már ápolásra szoruló, öt éve ágyhoz kötött Miklós bácsit és 88 évesen is fiatalos feleségét, Erzsike nénit.
Csilek elnök úr jószóval és némi kamarai aprósággal köszöntötte Kamaránk legidősebb tagját, aki leginkább a látogatásnak és a szaloncukornak örült. Hosszasan mesélt hosszú élete eseményeiről, főként gyermek- és ifjúkoránál elidőzve.
Balassa doktor 1927-ben Pécsett született, édesapja és testvére jogász doktorok voltak, de ő a hagyománnyal felhagyva, inkább orvosdoktori diplomát szerzett szülővárosa egyetemén. Amihez talán az is hozzájárult, hogy kisgyerekként sokszor betegeskedett, kórházban időzött, az iskolából is rengeteget mulasztott emiatt. Idős fejjel visszagondolva azon sopánkodik, mennyi aggodalomra adhatott okot mindezzel szeretett szüleinek. Visszatérve a pályaválasztásra, felnőttként mindenképpen szemész szeretett volna lenni.
Akkoriban a fiatalok nem választhattak, oda kellett menniük, ahová kijelölték a helyüket, ki sportorvosnak, ki honvédorvosnak, amely a legtöbb esetben nem stimmelt az egyén kívánságával. Göröngyös úton, de végül sikerült klinikai gyakornokként a szemészetre kerülnöm. Székesfehérváron kezdtem a pályámat – vezet be főorvos úr a kezdetekbe.
Ifjú orvosként egy társas utazás alkalmával ismerkedett meg az idegenvezető Erzsikével. A találkozásból szerelem és máig – jóban-rosszban – kitartó házasság lett. Balassa doktor felesége áldozatos munkával ápolja nap-nap után élete párját, pedig már ő sem tinédzser, kezeit arthrosis deformálja. Mindkettejük hallása megromlott, ennek ellenére nagy tisztelettel és szeretettel szólítják meg egymást, mindezt Balassa doktor humora fűszerezi meg például, amikor jelenlegi feleségemként utal Erzsikére, amelyen mindenki jól mulat.
1956 júliusában költöztünk Miskolcra. Nem a legjobb időszakban – teszi hozzá főorvos úr. Az orvosszállón, ahol laktunk, naponta kétszer lehetett a mosdót használni. Két évre rá született meg a fiúnk, az egyetlen gyermekünk. A felségemnek abba kellett hagynia idegenvezetői munkáját, sokat utazott külföldre, amikor hazajött, a gyerek már meg sem ismerte, ő pedig sírt. Ultimátumot adtam neki: karrier vagy család.
Fiúk hat nyelven beszél, külkeresként dolgozik. Nem erőltették, hogy doktori címet szerezzen. Minden nap reggel ötkor és este kilenckor jön segíteni édesapja ellátásában, mosdatni, emelni. Főorvos úr szintén több nyelven tud, felesége elmondta, hogy amikor elfeledkezik magáról, ma is németül vagy ógörögül beszél.
’56-ban miután az élet Miskolcra hozott minket, az Erzsébet kórházban kezdtem dolgozni. Majd, amikor felépült a mostani Vármegyei Kórház, oda kerültem. 42 évet húztam ott le – hozzáteszi, hogy a rendelőintézeti munkát kissé unalmasnak találta, de a szakmáját és a megélt kihívásokat szerette. Szakmai dolgokról már nem beszél többet.
Csilek elnök úr a kortársairól kérdezte főorvos urat. Szombati Zsiga él még, 94 éves (Dr. Szombati Zsigmond, szülész-nőgyógyász), a többiekről már nem tudok – említ néhány nevet, akikkel összejártak, egyet, akinek a gyereke játékautójával kiszakította a vadontúj kanapéjukat, és megdöbbenve konstatáljuk, hogy ők már mind elmentek.
A házaspár betegséggel és ápolással teli életét még mindig kitölti a kultúra. Komolyzenét hallgatnak, régi lemezekről. Erzsike képeket készít textíliából, amelyekkel belföldi és külföldi kiállításokon is részt vett.
2016-ban kapta meg Balassa doktor a vasdiplomát a 65 éves találkozón. Ekkor jártak utoljára Pécsett. Innen már nincs tovább – mondja. 5 évvel ezelőtt, épp adventkor elestem, itt feküdtem a padlón, nem tudtam, mi lesz velem, muszáj volt a Csillagpontba menni – emlékszik vissza. Főorvos úr ekkor combnyaktörést szenvedett, operáció után került haza, azóta szorul gondozásra. Felesége szerint öregségére nagy hipochonder lett, bár gyerekkorában sokat betegeskedett a tüdejével, később gyomorműtéten esett át, manapság meglévő problémáin túl inkább „csak az öregség” okoz gondot.
Balassa doktor két dolgot semmiképpen sem bánt meg: egyrészt, hogy Székesfehérvárra került, ahol megismerkedhetett a feleségével; másrészt pályaválasztását.
A családban halmozódtak a jogász doktori címek, én jobb híján, inkább az orvoslást választottam, amit egyáltalán nem bántam meg, annak ellenére sem, hogy rengeteg volt a tanagyag és sok időt kellett tanulásra áldozni – zárja le végül a beszélgetést.
Csilek elnök úr elköszönéskor hosszasan szorongatta Miklós bácsi kezét, remélve és ígérve, hogy újabb találkozás alkalmával folytatják.
Csontos-Singola Edit